2014. augusztus 29., péntek

Narancsvidék - 4. évad



Hát, ennek is vége. Két nap alatt ledaráltam (igaz, ez az évad csak 16 részes volt), 
Na, hát, ahogy gondoltam, Ryan nem tudta feldolgozni Marissal halálát, és nyilvánvaló volt, hogy be fog fordulni. Julie és Summer reakciója is érthető volt, ők voltak azok, akik tagadásban éltek, de aztán csak kibukott a szög a zsákból. Ez az évad amúgy kb addig volt ugyanaz a sorozat, amíg Ryan le nem számolt Volchokkal. Onnantól kezdve, mintha elvágták volna, és teljesen megváltozott az egész. Habár nem voltam nagy Marissa rajongó, a hiánya teljesen mássá tette az évadot. 

Álmomban sem gondoltam volna, hogy Ryan pont Taylorral fogják összehozni. Nem volt ő rossz karakter, csak kicsit fura. Viszont az tetszett, hogy annak ellenére szerettek egymásba, hogy kb tényleg semmi közös nincs bennük. Örülök, hogy Summer és Seth végül kitartottak egymás mellett, valahogy már az elejétől kezdve éreztem. De ha megfigyeljük ez az évad szinte csak a kapcsolati gondokról szólt. Oké, ott volt Ryan apja, de végülis elég hamar kibékültek, ott volt Julie tortúrája Frank és Bullit között, de az se volt olyan izgi. Ott volt a földrengés, de nem sok jelentősége volt, azon kívül, hogy tönkrement a ház. 



Az egyértelmű volt amúgy, hogy most, hogy Marissa eltűnt a képből, így Kaitlin lesz a fő kavaró. Igazából nem tudom, talán egy fokkal jobban bírtam a nővérénél. Egyik sem volt rossz lány, csak voltak ijesztő dolgaik. Julie egyébként a végére nagy kedvenc lett, majd amúgy is mindig élveztem a jeleneteit.

És nem hagyhatok ki egy valakit. Chris Pratt, vagyis Che, aki tőlem megkapja a legjobb vendégszereplőnek járó díjat. Fergeteges volt a karaktere, és az alakítása is kitűnő volt. Már az Everwood című sorozatban is megmutatta a tehetségét, de itt aztán végképp. Imádtam! Örülök, hogy viszonylag sokat szerepelt. :)


Összességében jó kis sorozat volt, nagyon szerettem és már most hiányzik. A végét nagyon jól megoldották. Az, ahogy Ryan állt a házban és eszébe jutottak az emlékek, amikor megérkezett. Azt hiszen tényleg neki jelentett a legtöbbet az a ház. És a kissrác a végén is jó utalás volt. 
Hát, vége. Új sorozat után kell néznem. Azt hiszem jöhet a Tuti Gimi (One Tree Hill).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése