2014. augusztus 31., vasárnap

Ricinusolaj kúra - 1. nap

Most már elég régóta azzal szenvedek, hogy rövid a hajam... Oké, ez így nem igaz. A hajam viszonylag hosszú, de nekem nem eléggé. Az utóbbi időben alig nő, és ami nő, az is visszatörik, szerintem. Legalább 10 centiméterrel szeretnék hosszabbat. Hogy valami ilyesmi legyen. (A képen Kaykay Blaisdell látható.)


Éppen ezért végre rászántam magam, és vettem ricinus olajat. Sok jót hallottam már róla, de olyan is akadt, akinek nem igazán jött be. Végülis az ára tényleg kedvező, úgyhogy vettem egy üvegcsével és majd meglátjuk, hogy mi lesz az eredmény.
Többféle felhasználási módról is hallottam, így végül azt választottam, ami nekem szimpatikus volt. Egy kis edénykébe tettem ricinus olajat, majd hozzáadtam egy kevés olíva olajat, hogy kicsit felhígítsam, majd ezt így ahogy volt, betettem a  mikróba pár másodpercre. Ezután a hajtövembe dörzsöltem jól, majd egy picit a hajvégekre is kentem, és az egész fejemet körbetekertem folpackkal (az arcomat természetesen nem :D). Erre még egy régi törülközőt is csavartam, hogy melegen tartsa az egészet. 
Nem tudom, hogy mi a legjobb megoldás, hogy hivatalosan mennyit kéne rajta hagyni ezt a "pakolást", de én kb 3 óráig hagytam rajta, majd lemostam. Kétszer samponoztam be, és egyszer pedig abból a tejproteines balzsamszerű izéből tettem rá, amit mostanában mindig használok, mert imádom. Nem tudom, hogy mennyire sikerült kimosni az olajat, próbálkoztam elég sokáig. Az tuti, hogy nehezebb volt kifésülni, mint máskor, de ez nem biztos, hogy az olajtól van. 

Szóval, itt van egy kép, amelyet az első ricinus olajos kezelés után csináltam. Ilyen hosszú most. Szeptember végén fogok majd készíteni új képet, és meglátjuk, hogy mit értem el vele. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése